A csúfolásról és a csúfolás kezeléséről sokat beszéltünk a csoportban az anyukákkal természetesen a pszichológus vezetésével. Így is nehezen viseltem, amikor egyik nap a fiam hazafelé az iskolából elmesélte, hogy csúfolták őt. Egy gyerek kezdte, aztán jöttek sorra a többiek. Sőt, amikor elmondta, hogy a nagyszünetben kiközösítették, és senki nem játszott vele, könnybe lábadt a szemem. Most elsős, és az iskolakezdésre külföldről hozattam neki egy nagyon menő iskolatáskát. Természetesen csak neki volt ilyen. De amikor néhány hónap múlva kaptunk egy másikat focilabdás dísszel, ami használt volt, akkor azt mondta, hogy ő világ életében ilyen táskára vágyott. Másnap azzal ment az iskolába. Na, ekkor a többiek kinevették, kicsúfolták, hogy milyen ütött kopott a táskája. Amikor hazaértünk, megbeszéltük a helyzetet. Mondtam neki, hogy választhatja azt, hogy átpakolja a régi táskájába a cuccait, de dönthet úgy is, hogy a neki nagyon tetsző iskolatáskát választja, és megmondja a többieknek, hogy neki ez tetszik, és megkéri őket, hogy ne csúfolják ezért. Végül ezt az utóbbit választotta. Nagyon büszke voltam rá, hogy tudja kezelni a csúfolódást.
