PCOS eset

Néhány hónappal ezelőtt derült ki, hogy inzulinrezisztenciám van. Nagyon sok kérdésem lett hirtelen: Mit jelent, hogy 160 gramm szénhidrátot ehetek? Mikor egyek? Mit egyek? Ekkor kerültem kapcsolatba Balogh Lívia dietetikussal. Ő nemcsak az étrendem kialakításában segített, hanem élhetővé tette nekem a diétát, így ez alkalmazkodik a munkámhoz és a sport tevékenységeimhez. Az interneten nagyon sok információ van az inzulinrezisztenciáról, illetve a hozzá kapcsolodó diétáról. Egy laikusnak nehéz ezen eligazodni. Ezekkel kapcsolatban is tiszta vízet öntöttünk a pohárba. Átbeszéltük, melyik tudományos, és melyik az, amelyiknek nincs orvosi alapja. Ma kordában tudom tartani az inzulin- és vércukorszintem úgy, hogy változatos az étrendem.

Horváth Ili

A karcsúsodó ifjú hölgy

Gyermekkorom óta problémáim vannak a súlyommal. Sokféle „siker diétát” kipróbáltam, de egyikkel sem tudtam tartós fogyást elérni. Amikor 40 éves lettem, azt mondtam magamnak, hogy nem mehet ez így tovább, és szakemberhez fordulok segítségért. Balogh Líviát kerestem fel. Javaslatára vérvételre mentem, és kivizsgáltattam magam a háziorvossal. Így derült ki, hogy a cukorbetegség előszobájában állok. Ezért is fontos volt hatékony fogyókúrát találnom. Nem akartam életmódváltásba belefogni. Gyógyszeres kezelést írt elő az orvosom, és kidolgoztunk egy diétás étrendet, ami illeszkedett az életstílusomhoz és az ízlésemhez. Ezt így könnyű volt betartani. 3 hónap alatt 4 kg-t fogytam. Ez nem túl sok, de a derékbőségem 13 cm-rel lett kisebb. Az egész ruhatáramat végre kicseréltem 2 számmal kisebb ruhákra. Ezek után az orvos javaslatára nem változtattunk a gyógyszeres kezelésen. Egyre több diétás tippet, fogyókúrás receptet kaptam, amit ténylegesen kedvem is volt alkalmazni. A következő 3 hónapban már a mérleg is sokkal kevesebbet mutatott. Így összesen 17 kg-t adtam le. Végre sikerült, ami soha. Karcsúnak, csinosnak éreztem magam! Sőt az is vagyok!

Szabó Szilvia

Kiütéses gyerekbetegség étrendje

Kisfiam eleve soványnak számít. Amikor elkaptuk a bárányhimlőt, ami ellepte egész kis testét – még a szájában is előjöttek azok a borzasztó hólyagok –, nagyon megijedtem. Semmit nem bírt enni, inni sem kért. Attól féltem, kiszárad, és teljesen lefogy, nem lesz ereje a gyógyuláshoz. Tanácsért fordultam a dietetikushoz, hogy ilyenkor mit adhatok neki. Szerencsére sikerült kialakítani egy rendkívül kímélő diétát, amit 4-5 napig kellett tartani. Tele volt langyos nyáklevessel, vizes burgonyapürével, stb. Utána fokozatosan 2 naponként bővítettük az étrendet. 10 nap alatt már egész sok mindent tudott enni. A diéta nem volt bonyolult, vagy nehéz, de magamtól biztos soha nem jövök rá erre.

Immunerősítő étrend gyermekemnek

Borka lányom nem járt bölcsődébe, sőt az óvodába is csak az utolsó évben írattam be, mert akkor már kötelező volt. Egyáltalán nem bírja a gyerekcsoportot. Többet van itthon „betegállományban”, mint az óvodában. Már külön tanárt is fogadtam mellé az iskola-előkészítő miatt. Nem szeretném agyongyógyszerezni, de olyan makacs lázai, erős hörgőgyulladásai vannak, hogy még antibiotikumot is kellett szednie. Az orvosom tanácsára felkerestem egy dietetikust, hogy elmondja, hogyan lehet természetes módon erősíteni az immunrendszert. Azt hittem, mindent tökéletesen csinálok, hiszen több baba-mama FB csoportban is benne vagyok, számtalan barátnőmmel, akiknek hasonló korú gyereke van, megbeszélek mindent, és még anyukám is aktívan segít a gyereknevelésben, etetésben. Mindezek ellenére kiderült, hogy van egy csomó dolog, amit még be lehetne vezetni az immunrendszer-erősítő diétába. Nem hallottam még a meggylé ilyen jótékony hatásáról, meg a hagymahéj teáról sem. Természetesen sok citromot és narancsot adtam Borkának, de az előbbieket még nem próbáltam ki. Nagyon örülök ezeknek a tanácsoknak, mert beváltak. Az első osztályból már közel sem hiányzott annyit, ezért nem kell kivenni magántanulónak.

Babadiéta a táplálékallergia ellen

Sajnos nálunk a családban mindenkinek van valamilyen allergiája. Nekem tej- és tojásallergiám van, a férjemnek mogyoró-, borsó- és fémallergiája. Amikor megszületett pici lányunk, aggódtam, hogy ezek az allergiák nehogy előjöjjenek nála. A biztonság kedvéért felkerestem a dietetikust, hogy elmondja, mit, mikor adhatok először a babámnak, hogy ne legyen allergiás. Ugyan elmondta, hogy nincs 100%-os biztonság erre, tekintettel, hogy mindketten táplálékallergiával küzdünk, de a helyes ételsorrenddel talán késleltethető a megjelenése. Természetesen mindent úgy vezettem be, ahogy tanácsolta. Nem kapkodtunk. Most 2,5 éves a kislányom, és eddig még megúsztuk.

Tökéletes terhes étrend

Végre terhes lettem. Nagyon örültünk a babának, mert már három éve várjuk ezt a csodát. Amikor megtudtam, hogy végre sikerült teherbe esnem, férjemmel elhatároztuk, hogy mindent a maximális körültekintéssel intézünk a terhesség alatt. Így természetes volt számomra, hogy dietetikushoz fordulok étrendi tanácsért. Az interneten ugyan sok minden olvasható, de nem mindig tartom hitelesnek. Fantasztikus érzés volt, amikor a dietetikus elmondta, hogy, ahogy eddig ettem, az majdnem megfelelő. Most egy kicsit jobban kell figyelnem bizonyos tápanyagok bevitelére, hogy a babának mindene meglegyen. Ez egyáltalán nem esett nehezemre. Elmondtam, hogy én nem nagyon szeretnék gyógyszereket, tablettákat szedni, szeretnék minél természetesebb módon táplálkozni. Szerencsére ennek nem volt akadálya. Havonta elemezte a dietetikusom az étrendi naplóm alapján az elfogyasztott tápanyagaimat. Néha korrigált, de csak keveset. Remekül telt ez az várandós időszak.

A vizsgáktól mindig begyulladok

A vizsgáktól mindig begyulladok

Sajnos, ez szó szerint is igaz. Serdülő koromban IBS-t (irritábilis bélgyulladás) diagnosztizáltak nálam. E miatt egy évet halasztanom is kellett a gimnáziumban, mert annyira előjött, hogy nem bírtam kimozdulni otthonról. És tanulni sem tudtam. Volt néhény tünetmentes évem, amikor leérettségizem és felvételiztem a jogi karra. Fel is vettek. Az első vizsgaidőszak elég kritikus volt, de a másodikat már nem bírtam. Újra fellángolt a bélgyulladásom. Az orvosok mondták, hogy a sok vizsgadrukk nem tesz jót. Halasztottam, de nem adtam fel. Felkerestem egy bélgyulladás diétájában jártas dietetikust, akivel kialakítottunk egy kifejezetten rám szabott étrendet. A bélgyulladás diétáját, már a vizsgaidőszak előtt 3 héttel elkezdtem. Így csak nagyon enyhe, elviselhető tüneteim voltak a vizsgák alatt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de sikerült ez a félévem. Azt hiszem ezzel az egyéni étrenddel sikerül majd jogi diplomát szereznem. Köszönöm a sikeres diéta összeállítását!

Ketogén étrend az epilepszia diétája

Ketogén étrend az epilepszia diétája

Kisfiamnál pár éve kezdődtek az epilepsziás rosszullétek. Kezdetben elég ritkán voltak és viszonylag rövid ideig tartottak. A betegségre adott gyógyszer jónak is bizonyult egy ideig. Aztán történhetett valami, mert más típusú rohamok jelentkeztek, és ráadásul sűrűbben és sokkal rémisztőbb formában. Többféle gyógyszert kipróbáltunk, volt, hogy egyszerre többfélét is szedni kellett. Olyan is volt, hogy a legnagyobb adható dózis sem hozott javulást. A gyerek egyre rosszbbul volt. Már nem játszott, folyt a nyála, közösségbe sem mertem vinni. Orvosunk műtéti megoldást javasolt, amit természetesen elfogadtunk. Felkerestük a sebészt, aki elmagyarázta, hogy az agy két fél részét szétválasztják egymástól, hogy semmilyen kapcsolat ne legyen köztük. Ettől rosszul lettem és visszavontam a műtéti beleegyezést. Ez olyan középkori módszernek tűnt nekem. És különben sem létezik, hogy az én Csanikám ennyire beteg, hogy ne legyen más megoldás. Elkezdtem teljes gőzzel kutakodni az interneten. Ott olvastam a ketogén diétáról. Elsőre ez is elég vadnak tűnt, de még mindig nem annyira, mint a műtét. Az orvosom nem tiltakozott a ketogén diéta kipróbálása ellen, igaz elmondta, hogy ő azért nincs 100%-an meggyőződve a hatásosságáról. Nem baj. Édesanyámmal megbeszéltük, hogy kipróbáljuk. Kisfiam apja sajnos elhagyott a betegség kezdetén, így vele nem tudtam megbeszélni a dolgot. A leírás szerint csak 3 hónapos próbát kell kibírni, aztán eldől, hogy működik-e. Ennyit megér.

A tanácsadó dietetikus nagyon kedves volt. Sok bíztatást kaptam tőle. Az étrend valóban nem könnyű, de meglepő módon kisfiamnak ízlik, szívesen eszi. Semmilyen panaszt nem okozott nála. Sőt már az első hét után úgy láttam javul a rohamkontroll. Nem mertem elhinni. Természetesen vezettük a rohamnaplót és egy hónap után csodát láttam. Alig-alig voltak kisebb rosszullétei. Ha ezt a diétát előbb megismertem volna, lehet, hogy nem is romlott volna ennyit Csanád állapota. Mindenkit bíztatok a ketogén diéta kipróbálására, hiszen nincs mit veszteni!

Cukorbeteg étrend számolás nélkül

Cukorbeteg étrend számolás nélkül

Családomban szinte az összes női felmenőm cukorbeteg. Így nem lepődtem, meg amikor 45 évesen nálam is előjött a diabétesz. Az étrendet nagyjából ismertem, hiszen édesanyámat láttam, hogy mit eszik. Mikor azonban a doktornő azt mondta, hogy naponta 160 g szénhidrátot ehetek, aztán ha kicsit lefogyok, feljebb mehetünk 180 g-ra, fogalmam sem volt, hogy ez most mit jelent. Teli voltam kérdésekkel, mint pl.: Hogyan kell elosztanom ezt a mennyiséget. Én nem tudok minden nap 5-6 étkezést beiktatni a napirendembe, pedig az útmutató csak erre adott tanácsot. Az egyetemen jelesre vizsgáztam matematikából, gondoltam nem lesz gond a számolás. De arra nem számítottam, hogy ahány táblázatot nézek mindegyikben más értéket találok. Most mi legyen? Átlagoljak? Aztán a tájékoztatóban olvastam olyat, hogy glikémiás index (GI). Na ez még jobban összezavart. Akkor ezekből ehetek többet, hiszen nem szívódik fel? Végül nem bajlódtam tovább dietetikus segítségét kértem. Remek ötlet volt! Kialakítottunk több un. mozaikétrend típust. Van ahol napi 3 étkezés és van ahol napi 6 étkezésre elosztva étel és recept mintákat kaptam a szükséges szénhidrátmennyiségemre. Jó ötlet volt a dietetikustól hogy rendeljek ebédet, hiszen sok helyen már feltüntetik a szénhidrát mennyiséget, mivel ez a cukorbeteg diétában és a fogyókúrában is fontos. A mintaétrenddel végre nem kellett számolgatnom. Egy csomó időm felszabadult.

Sikeres diéta epebetegként

Sikeres diéta epebetegként

Már régóta bajlódtam hasi panaszaimmal. Puffadtam, görcsöltem, émelyegtem, de semmilyen gyógyszer nem segített. Az ultrahang kiderítette, hogy sok kis epekövem van, ami időnként elzárja a vezetéket és ez okozza a bajt. Műtétet javasoltak, amibe természetesen bele is egyeztem. A kórházban feljött hozzám a dietetikus és adott étrendi tanácsot. Ettől aztán jól megijedtem, hogy se zsírt, se olajat, se fűszereket, se tejet, se aprómagvas gyümölcsöt, se csokoládét, se kakaót, se kávét, se….semmit nem ehetek többet. Egy ideig bírtam ezt a tiltó diétát, de rájöttem, hogy hosszú távú diétának én ezt nem bírom tartani. Ekkor ismerősöm javaslatára dietetikus tanácsadóhoz fordultam. Végre kaptam egy listát arról, hogy mit ehetek, hogyan készítsem el az adott alapanyagokat. Kaptam jó pár receptet, sőt a kedvenc ételeimet is együtt átalakítottuk epebeteg diétára. Így végre ismét öröm az étkezés.

Call Now Button