Immunerősítő étrend gyermekemnek

Borka lányom nem járt bölcsődébe, sőt az óvodába is csak az utolsó évben írattam be, mert akkor már kötelező volt. Egyáltalán nem bírja a gyerekcsoportot. Többet van itthon „betegállományban”, mint az óvodában. Már külön tanárt is fogadtam mellé az iskola-előkészítő miatt. Nem szeretném agyongyógyszerezni, de olyan makacs lázai, erős hörgőgyulladásai vannak, hogy még antibiotikumot is kellett szednie. Az orvosom tanácsára felkerestem egy dietetikust, hogy elmondja, hogyan lehet természetes módon erősíteni az immunrendszert. Azt hittem, mindent tökéletesen csinálok, hiszen több baba-mama FB csoportban is benne vagyok, számtalan barátnőmmel, akiknek hasonló korú gyereke van, megbeszélek mindent, és még anyukám is aktívan segít a gyereknevelésben, etetésben. Mindezek ellenére kiderült, hogy van egy csomó dolog, amit még be lehetne vezetni az immunrendszer-erősítő diétába. Nem hallottam még a meggylé ilyen jótékony hatásáról, meg a hagymahéj teáról sem. Természetesen sok citromot és narancsot adtam Borkának, de az előbbieket még nem próbáltam ki. Nagyon örülök ezeknek a tanácsoknak, mert beváltak. Az első osztályból már közel sem hiányzott annyit, ezért nem kell kivenni magántanulónak.

Call Now Button