Kisfiam nagyon temperamentumos, akaratos gyerek volt születésétől fogva. Sokszor engedtem neki, teljesítettem akaratát, csak, hogy gördülékenyebben menjen a napunk. De tudom, hogy ez hosszú távon nem jó, ezért szakemberhez fordultam. A beszélgetés során azt a tanácsot kaptam a pszichológustól, hogy próbáljak a gyermekem fejével gondolkodni, próbáljam beleélni magam, hogy abban a helyzetben hogyan érez, hogy gondolkodik, és közvetítsem felé az érzelmeit, hogy ne hisztis gyereket lássak, hanem egy olyan valakit, aki nem tudja jól kifejezni érzéseit. Mikor 3 éves volt a kisfiam és nem engedtem meg, hogy a tűzhellyel játszon, nagyon mérges lett, toporzékolt, üvöltözött. Nem tudott megnyugodni és végül kimondta, ami minden anyuka rémálma: -Útállak! Nyilván nem ezt szeretem hallani a kisfiam szájából, de eszembe jutott a tanács, amit kaptam.  Ahelyett, hogy én is dühös lettem volna, és kiabálni kezdtem volna a gyerekkel elkezdem mondani, hogy ilyet nem mondhat, belegondoltam, hogy mit érezhet. Láttam, hogy nagyon dühös és nem tud a dühével mit kezdeni. Úgyhogy csak annyit mondtam:  – Én nem utállak, hanem nagyon szeretlek. Ez teljesen váratlan reakció volt a részemről. A kisfiam úgy csodálkozott, hogy el is felejtette a dühét, és mehettünk a játszótérre játszani. Az agresszív gyerekből egy vidám kisfiú lett.